A spárga már évezredek óta különleges éteknek számít – a zöldségek királya, a királyok zöldsége. Csak kevesen tudják, de hazánkban is nagy mennyiségben termesztik. A dél-alföldi települést, Öttömöst, már jó ideje a spárga magyar hazájaként aposztrofálják. A faluban minden évben megrendezik a hagyományos spárgafesztivált, amely egyre növekvő érdeklődésre tart számot.

Honnan ered?
Eredetileg Keleten őshonos, termesztése lassanként terjedt el Közép-és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Elő- Ázsiában és Nyugat-Szibériában. Valószínűleg az ókori Egyiptomban is ismert volt, ahol piramisokban már i. e. 2700-ban készült rajzokon is fellelhető a kötözött spárga. Az ókori Görögországban is fogyasztották elsősorban gyógyhatása miatt méhcsípésre és fogfájásra. Termesztésének első leírása a rómaiaktól származik, akik alapanyagként használták az étkezésben. Európában is innen terjedt el és neve is a legtöbb európai nyelvben az ''asparagus'' szóból alakult ki, amelynek jelentése „fiatal hajtás”. Szerte a világban elterjedt és több mint száz változata létezik. Cserepes növényként is díszít, de egyes változatait a virágkötészetben is használják! A népnyelv nyúlárnyéknak is nevezi, mivel nyáron akár másfél méteres hajtásokat is hoz, így már tényleg árnyékot ad a kisebb állatoknak.
Ajánljuk figyelmetekbe az "Ettél ma már zöldséget, vagy gyümölcsöt?" Facebook oldalt.
Tárolás
Hűtőszekrényben nyersen legfeljebb három napig tárolható. Nedves ruhába csavarva, hegyével felfelé jobban meg tudjuk őrizni a sípok frissességét. A főtt spárgát ne tároljuk a hűtőben, inkább fagyasszuk le, de óvatosan, mert a feje könnyen letörik!
Párolt spárga serpenyős csirkével, fetával és chilivel
Hozzávalók 2 fő részére:
1 csokor zöld spárga
2 ek. olíva olaj
350 g csíkokra vágott csirkemell
10 deka feta sajt
8 szem felezett koktélparadicsom
Az öntethez:
2 ek. olíva olaj
1 ek. fehér borecet
1 gerezd felaprított fokhagyma
1 kimagozott és felaprított chili paprika
2 ek. édes chili szósz
só, bors
Elkészítés:
A spárgát megmossuk, zöldséghámozóval megtisztítjuk. A sípokat hosszában félbe vágjuk és lobogó víz fölött, lefedve gőzöljük 3-6 percen keresztül. A felaprított, és sóval, borssal fűszerezett csirkecsíkokat aranybarnára sütjük 2-3 perc alatt. Ezután elkészítjük az öntetet, mindent keverjünk össze. A párolt spárgát, a sült csirkét, a fetát, a koktélparadicsomot egy nagy salátástálba tesszük és ráöntjük a csípős szószt. Pirítóssal vagy sült krumplival tálaljuk.
Miért fogyasszuk?
Mert nagyon jól emészthető rostokból áll és 93-95%-a víz. Kedvező étrendi hatása magas nyomelem, vitamin- és ásványianyag-tartalma (ón, szilícium, molibdén, kálium, foszfor, kalcium, magnézium, vas, folsav, A-, B1-, B2-, Niacin, B6-, C-vitaminok) mellett, aszparagin-, nitrogén- és kéntartalma által megalapozott. Kedvező hatással van a veseműködésre, fogyasztása által fokozódik a szervezet vízkiválasztása (vízhajtó és vesekő-eltávolító hatás), így vesebetegek számára diétaként is ajánlott. Emellett a keringésre is jótékony hatással van, segíti a szervezet méregtelenítését.
Alacsony szénhidráttartalma folytán igen kedvező hatású a cukorbetegek étrendjében. Magas cellulóztartalma következtében a bérperisztaltikára hat igen kedvezően. Egyedi ízvilága nemcsak kénes illóolaj-tartalmának, hanem vanillin- és metilmerkaptan-tartalmának is köszönhető. A zöld spárga klorofill-, illetve magasabb magnéziumtartalma folytán még kedvezőbb étrendi hatású. A zöldségek királya nemcsak finom, de fogyókúrához is ideális. 10 dkg spárgában mindössze 20 kalória, kevés cukor és 2 gramm szénhidrát található.
Hogyan használjuk a konyhában?
A spárga legfinomabb része a feje, a szára már rostosabb, kesernyésebb. A spárgát mindig forrásban lévő vízbe helyezzük, különben a főzőlébe kerülnek illat- és aromaanyagai. Kb. 15-20 perc alatt puhul meg. Ügyeljünk arra, hogy a szárak csúcsait ne lepje el a folyadék. A spárgaszálak eltörését állítva főzésével tudjuk elkerülni. A világos spárga 15-20, a zöld 10-15 perc alatt puhára fő. Fontos, hogy alumínium-edényben ne főzzük, mert ezzel a spárga anyagai reakcióba lépnek és elszíneződnek a hajtások. Nyersen is egészséges és fogyasztható.
Néhány ötlet
Nagyon finom mártásokat lehet készíteni a spárgához. Dió-, mogyoró- vagy olívaolajjal, citrom-vagy narancslével, kevés balzsamecettel, szójaszósszal például vagy tejszínbe kevert zöldfűszerekkel (tárkony), szezámmaggal vagy mákkal, aki pedig a csípőset szereti, joghurtba keverjen chilipaprikát.
Programajánló - Öttömösi XVII. Spárgafesztivál
Időpont: 2011. június 11. (szombat)
Öttömös, a spárga hazája. A dél-alföldi településen 1994-ben rendezték az első spárgafesztivált – a spárgaidény lezárásaként. E fesztivál minden korosztálynak egyaránt kínál látni- és ennivalót. Változatos kulturális és sportprogramok szerepelnek a programban, de magától értetődően fő helyet foglalnak el a spárgatermesztéssel kapcsolatos tudományos konferenciák, és az ételbemutató. Talán nincs is másik zöldségféle, melyet ennyi formában el lehetne készíteni, mint a spárgát. Gondoljunk csak a spárgalevesre, spárgapuffancsra, spárgasalátára, rakott spárgára, vagy éppen a sonkatekercsbe göngyölt spárgára. Június 1-én látogasson el településre és ismerkedjen meg eme nemes növényből készíthető ételkülönlegességekkel, az Öttömösiek vendégszeretetével és a Homokháti Kistérség kultúrájával!
(Részletes program későbbi cikkünkben lesz olvasható.)
Magyarországi termesztése
Hazánkban a homokos talajok évelő növénye. Telepítése után 15 éven keresztül maradhat termelésben, a 15-20 cm-es spárgasípokat a 3-4. évtől kezdik étkezési célra betakarítani. Termőterülete megközelíti a 1 900 hektárt, a termésmennyisége pedig 3 300 t/év feletti mennyiséget.
Az étkezési spárgának több különböző fajtája van, napjainkban hazánkban közel tízfélét termesztenek. A friss hajtások, amelyek betakarításának szezonja április és június közé esik, fehér, lila és zöld színűek lehetnek. A hajtások színe attól függ, hogy föld alatt vagy föld felett növekedtek. A spárga nagyon gyorsan elszíneződik, ha napfény éri, hiszen addig a föld alatt élt, majd előbújik puha gyöngyházszínű fehér hajtása, amely a napfény által először rózsaszín, majd lila lesz. A zöld spárga különleges technikát kíván: mikor kibújik a földből, egy kis átlátszó műanyag fóliát tesznek rá.
A fehér a legnépszerűbb, íze lágy, de alaposan meg kell hámozni, a keserű íz elkerülése érdekében. Tisztítását a feje alatt kb. 2 cm-rel kell kezdeni, a szárak végét is el kell távolítani. A zöld spárga íze erőteljesebb, ezt nem szükséges meghámozni. A lila spárga igen ritka, íze a fehér és a zöld keveréke.
Hazánkban kizárólag külföldi eredetű spárgafajtákat termesztenek.
Közkedvelt fajták:
- Guelph Millennium – egy kanadai egyetem által kifejlesztett hibrid, amely ideális konyhakerti és tömegtermelésre is.
- Mary Washington – az egyik legismertebb és legkedveltebb fajta. Kiváló minőségű, dús, zöld sípokat ad.
- Jersey óriás – a legkedveltebb korai spárgafajta. Könnyen és mindenhol termeszthető, ellenáll a betegségeknek, tökéletes friss fogyasztásra.
Sajtos spárga
Hozzávalók:
40 dkg spárga
4 dkg vaj
4 dkg liszt
2 tojás
12 dkg sajt
2 dl tejföl
Elkészítés:
A megtisztított és egészben megfőzött spárgát tűzálló tálba rakjuk. A vajból, lisztből, 8 dl spárgaléből mártást főzünk, majd tűzről levéve elkeverjük benne a tojások sárgáját, a reszelt sajtot és a tejfölt. Ráöntjük a spárgára és a tetejét meghintjük a maradék reszelt sajttal. Forró sütőben világosbarnára sütjük.
(Forrás: Vattamány Ágnes, Naponta 3x3)
(4 értékelés)
Módosítás: (2011. április 27. szerda, 07:40)






Párolt spárga serpenyős csirkével, fetával és chilivel





