Ma készült el a nemzet kenyere egy pécsváradi sütőüzemben, a lisztjéhez szükséges búza háromszáz hazai és határon túli magyar lakta helyről érkezett egy, a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezés keretében.

Formázzák a kenyértésztát a pécsváradi Aranycipó Kft. üzemében
A pékek reggel nyolc órakor bontották ki a liszteszsákokat és láttak hozzá a kenyér dagasztásához. Az öt kilogramm súlyú kenyér és 4-5 ezer cipó elkészítésével délre végeztek.
A kenyeret délután három órakor Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke áldja meg Pécsen a Sétatéren rendezett Szent István-napi ünnepségen. Az eseményen Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere mond köszöntőt.

Kiveszi a kemencéből a kisült cipókat egy munkatárs a pécsváradi Aranycipó Kft. üzemében
A cipókat a helyszínen értékesítik, a bevételt jótékony célokra fordítják, öt tonna liszttel pedig a dévai Szent Ferenc Alapítványt segítik, a szervezet házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret.
A nemzeti összetartozást, összefogást jelképező nemzet kenyere kezdeményezés Korinek László pécsi jogászprofesszortól származik, megvalósításához a búzát a magyarországi megyékből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtötték be.

Kisült a nemzet kenyere
Elsősorban a határon túlon tapasztalt nagy lelkesedésnek köszönhetően több mint háromszáz helyről összesen tíz tonna búza érkezett, melynek jelentős részét Szigetváron, kisebb hányadát pedig Mohácson, egy rekonstruált 18. századi vízimalomban őröltek meg, majd öntöttek össze ünnepélyes külsőségek között.
A nemzet kenyere kezdeményezésben résztvevő, sütést és szállítást végző cégek nem kértek pénzt a közreműködésükért.
Páva Zsolt korábban egy sajtótájékoztatón azt mondta: szeretné, ha a város szép példát mutatna összefogásból, és minél többen vennének részt az augusztus 20-i pécsi rendezvényen.
(Forrás: MTI)
( 0 Votes )





