|
Úgy tudják, a részvénycsomagról még folynak a tárgyalások. A kormány tervei alapján a takarékszövetkezetek 1.600 fiókos hálózata értékesíthetné az agráriumot, illetve a kis- és közepes vállalkozásokat segítő állami konstrukciókat. A kabinet tavaly elvégzett vizsgálatai szerint egy új hitelintézet alapításával vagy egy már működő bank részvényeinek megvásárlásával lenne lehetőség az állami agrárbank létrehozására. A két opció közül a bankpakett vásárlásnak van nagyobb esélye, ugyanis a kormány jelenleg is tárgyalásokat folytat a Takarékbank 38,46 százalékos kisebbségi részvénycsomagjáról, amely a német DZ Bank tulajdonában van - írja a hvg.hu kormányzati forrásokra hivatkozva. A Takarékbanknak 56,57 százalékában takarékszövetkezetek a tulajdonosai, a DZ csomagja mellett 4,97 százalék van egyéb tulajdonban. Piaci szereplők becslései szerint a DZ-csomag értéke valahol 3 és 8 milliárd forint körül lehet. Azonban a kormánynak jó árat kell ajánlania, hogy a DZ Bank eladja a részesedését" - hangsúlyozta a bank helyzetére rálátó forrás a portálnak. Álláspontját azzal indokolta, hogy a Takarékbank nyereséges, a DZ-nek pedig hasznos, hogy a régióban folytatott ügyleteinek a Takarékbank lehet a bázisa. Ez azt jelenti, hogy a piaci értékhez képest az államnak felárat is kellene fizetnie a csomagért. (Forrás: MTI) (2 értékelés) Hozzászólás
Módosítás: (2012. február 17. péntek, 18:10)
A Caola kézbalzsam ápoló összetevői révén megelőzi a kéz és körömágy kiszáradását. Rendszeres használatával bőre bársonyosan puha lesz - olvasható a 100 %-ban magyar tulajdonú gyártó termékleírásában. Ehhez nem is szeretnénk többet hozzáfűzni, hiszen valószínűleg csak kevés olyan 30 fölötti olvasónk lehet, aki ne használta volna valaha a Caola kézbalzsamot. Hol kapható?
A Caola kézbalzsam a Mediline, a Herbaház és a Reál üzletekben is megvásárolható. (5 értékelés) Módosítás: (2012. január 26. csütörtök, 13:46) Az egyszer használatos higiéniai, kozmetikai és fertőtlenítő törlőkendőket gyártó miskolci székhelyű Wet Wipe Kft.-nél 2011. szeptember 23-án volt az ünnepélyes üzemátadás - írja cikkében az Északhírnök.
A folyamatosan növekvő megrendelések miatt Miskolc határában, a Mechatronikai Ipari Parkban a Wet Wipe Kft. zöldmezős beruházásban új üzemet épített. A beruházás megvalósulásaként mintegy 300 millió forintos költséggel több mint 1 hektáros területen 2500 négyzetméteres üzem és logisztikai kiszolgáló létesítmény készült el. A programot saját erőből, valamint közel 100 millió forint értékű Európai Uniós pályázati forrásból hozta létre a társaság. A Wet Wipe Kft. termékeivel 15 országban van jelen. Több hazai áruházláncnak gyártja áruházi márkás baba törlőkendőit (CBA, Spar, Auchan, Reál, stb.), és továbbra is előállítja saját márkás Silky, Softy, Sensy és Funny Baby termékeit. A társaság az elmúlt öt év során további több mint 350 millió forintot költött különböző beruházások megvalósítására. A Wet Wife Kft. korábban a teljes termelést Miskolcra telepítette, és 17 fővel kezdte meg a munkát. Jelentős kapacitásbővítésre volt tehát szükség ahhoz, hogy az idei rendelésállománynak eleget tudjanak tenni. Mindemellett további technikai és technológiai fejlesztésre is szükség van annak érdekében, hogy az exportpiacokon sikeresen szerepelhessen. (Forrás: Északhírnök) Kapcsolódó cikkeink: Wet Wipe – A törlőkendők szakértője (2 értékelés) Módosítás: (2011. szeptember 30. péntek, 15:39)
1831-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor a Széchenyi István nevével fémjelzett Első Duna-gőzhajózási Társaság elindította menetrend szerinti hajóközlekedését Bécs és Pest között, egy pesti szappanosmester gyárat alapított a régi Váci Úton, a mai Bajcsy-Zsilinszky út 30. számú ház helyén A magyar kozmetikai ipar Hutter József szappanfőző mester gyárával tette meg az első lépéseket, s egyben ez a vállalkozás számít a mai Caola egyik jogelődjének is. A Hutter szappangyár gyorsan fejlődött. Elsőként vezették be a gyári mintaboltban való árusítást, ahol a vevők megismerkedhettek az egyre népszerűbb Hutter-féle szappanokkal és kozmetikumokkal. A családi vállalkozás 1906-ra kinőtte addigi kereteit és részvénytársasággá alakult. 1917-ben a Hutter Rt. megalapította az Elida Magyar Illatszer és Pipereszappan Rt-t.
Néhány év múlva a cég már 200 munkást foglalkoztatott, és egyre nagyobb piacot látott el a régióban: Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Romániába és Olaszországba is exportált. A legkeresettebb Baeder termékek közé az Ovenall fogkrém, a Caola szappan és vitaminos krém, valamint az Exotic kozmetikai cikkek tartoztak. A gyárnak leányvállalata lett Aradon, képviselete Milánóban, sőt saját fiókkal rendelkezett Prágában és New Yorkban is. A második világháborút követően végül az államosítások során olvasztották be a mai Caola elődjének számító vállalatba. A második világháború után felgyorsultak az események: 1961-ben létrejött az Illatszer és Kozmetikai Vállalat, amelybe számos vegyipari céget olvasztottak, többek között a Hutter Rt. alapította Elida Szappangyárat és a BIP gyárát. A létrehozott nagyvállalat a hajdani Baeder Rt. jogait is birtokolta, így 1981-ben felvehette a továbbra is rendkívül sikeres hazai márkát jelképező Caola nevet.
2011. január 5-ével a Caola-Alfa Kozmetikai Zrt. az EVM Zrt.-től visszavásárolta a CAOLA márkanevet és a CAOLA termékcsaládot. Ezzel nem csak egy régi, jól ismert termékcsalád került ismét 100%-os magyar tulajdonba, hanem a cég neve is megváltozott: Caola Kozmetikai és Háztartás vegyipari Zrt. Benkő László, a Caola Zrt. vezérigazgatója a jubileumi évhez kapcsolódóan hangsúlyozta: "Külön örömöt jelent a cég menedzsmentjének, hogy a CAOLA márka visszavásárlásának időpontja egybeesik Magyarország uniós elnöksége átvételének napjával. A vállalat két új üzemcsarnok felépítésével és technológiai beruházásokkal kívánja a 180 éves tradíciót a versenyképesség fokozásának felhajtóerejévé tenni, innovációs célkitűzései értelmében újra a hazai és a régiós kozmetikai ipar meghatározó szereplőjeként folytatva a két évszázados vállalati történetet."
(Forrás: BrandTrend) (7 értékelés) Módosítás: (2011. június 07. kedd, 17:43) Az alábbiakban interjút olvashattok Molnár Ferenccel, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. tulajdonosával, Ilcsi néni fiával. A téma ezúttal bőrünk védelme. MVAM: Örülök, hogy ismét lehetőségünk nyílt egy beszélgetésre. Legutóbbi, Önnel készült riportunk, fennállásunk egyik legolvasottabb cikke volt. Ezúttal egy igencsak aktuális témáról, a bőr védelmének fontosságáról valamint a napozás káros hatásainak kivédéséről kérdezném Önt. Miért fontos bőrünk védelme? A napfény nélkülözhetetlen a szervezetünknek, de élvezhetjük-e felhőtlenül a nyár örömeit?
Megfelelő napvédelemmel, és ügyelve a fokozatosságra, természetesen igen, csak figyelmet kell szentelnünk az elvékonyodott ózonréteg miatta az UV sugárzásra. Azokban az órákban, amikor magas értékeket lehet mérni, kerülni kell a napozást. Szerencsére a meteorológiai jelentésekben már egészen pontosan kitérnek ezekre az időszakokra. Élettani szempontból nélkülözhetetlen a napfény, nem csak azért mert az élet egyik alapja, hanem jó néhány fontos hatása van szervezetünkre. Például serkenti a D-vitaminképzést, ezen belül is, a D3 vitaminképzést, ami a csontritkulás megelőzéséhez járul hozzá, fokozza az immunrendszer működését, befolyásolja a hormontermelést, és nem utolsó sorban javítja a kedélyállapotunkat.
MVAM: Az Ilcsi napozó termékcsalád mely összetevő biztosítja a kimagasló védelmet?
A paradicsomos napozó család alap védelme a natúr kozmetikumok kritériumának megfelelő emulzióval, titán-dioxiddal biztosított. A szemcse méret az emulzióban, megfelelően nagy, ami azért lényeges, mert bizonyos méret alatt, felszívódik a bőrbe, és bejut a keringésbe. Ezen kívül az ilcsi paradicsomos napozó krémekben 10 különböző növény biztosítja a védelmet, a hidratálást és az egészséges bőrszínt: paradicsom, vadgesztenye, sárgarépa, a saját ültetvényünkről származó aloe arborescens, a kövirózsa, szezámmagolaj, selyemkóró, levendulaolaj, kukoricacsíra-olaj, és a körömvirág. A paradicsomos napozó krémek vízlepergető tulajdonságúak, így használatukról figyeljünk oda, hogy száraz bőrre kenjük fel!
A paradicsomos napozó család 4 tagból áll. Az első tagja a 40 SPF rendelkező napozókrém, melynek használatát azoknak javasoljuk, akik még nem rendelkeznek alapszínnel, és most kezdik el a napozást. A kisgyermekek, az érzékeny, fehérbőrű (általában szőke és vörös hajúak), esetleg napallergiások számára egész nyáron védelmet biztosít a leégés ellen.
A család második tagja a 20 SPF rendelkező napozó, a már alapszínnel rendelkező, de fehér bőrűek számára készült. A család harmadik tagja a 12 SPF-s napozókrém, mely a kreol bőrű, napimádók számára javasolt.
A paradicsomos napozó gél, mint a napozócsalád 4 tagja, a szabadban dolgozóknak, sportolóknak javasolt, illetve az arc napvédelmét biztosíthatja, mivel hidratáló alapú készítmény, így bármely bőrtípus számára megoldást nyújthat.
MVAM: Különösen fontos lehet gyermekeink védelme. Netán rájuk is gondoltak a termékeik megalkotásánál?
Természetesen, mint már említettem számukra a 40 SPF rendelkező napozókrém nyújthat megoldást, melyet használhatnak a napon tartózkodáskor, fürdéskor is. Fürdőzés után kenjük át újra a bőrt. Ha csak játszótérre megyünk, vagy sétálni a parkban, használhatjuk a paradicsomos napozó gélt. Viszont, ha egy picit leégett vagy megkapta kisgyermekünk bőrét a nap, az ilcsi termékek közül javaslom a nyugtató gél használatát, mellyel nemcsak az irritációt lehet csillapítani, hanem a rovarcsípés okozta viszkető érzés is enyhíthető.
MVAM: Sokan választják a szoláriumozást, mint a barnulás alternatív lehetőségét. Önnek mi a véleménye erről?
A véleményem az, hogy ajánlatos szoláriummal „alapozni„ a nyári napozáshoz, különösen annak, aki nem jut ki a szabadba, és nincsen máshol lehetősége egy alapszín eléréséhez. Természetesen ebben az esetben is lényeges a fokozatosság, az UV védő termékek használata. Erre az Ilcsi termékek között is kínálunk megoldást a Piros-barna menyecske szolárium krémmel, melynek hatására egyenletes, és egészséges bőrszínt kaphatunk.
MVAM: Az utókezelés nagyon hangsúlyos művelet. Mit ajánl, ha már megtörtént a leégés?
Ha már megtörtént a baj, és megpirult a bőrünk, elsőként a már említett Nyugtató gél használatát javaslom, melynek jótékony hatását a benne lévő aloe arborescens, eukaliptusz, kövirózsa, útifű, levendula, és rózsa biztosítja. Miután felszívódott a gél, alkalmazzuk a Kövirózsa habkrémet, mely tovább hidratálja, és nyugtatja az irritált felületet. Mosakodáshoz a Kámforos szappant ajánlom kiváló hűsítő hatása miatt. Igazi felfrissülésben lesz részünk!
Napozás után minden alkalommal javaslom, a kövirózsát és aloét tartalmazó testápoló használatát, mely nyugtatja, hidratálja, illetve bársonyossá és kellemes illatúvá teszi bőrünket.
MVAM: Köszönöm az interjút! (Forrás: veddamagyart.info) (12 értékelés) Módosítás: (2011. június 10. péntek, 17:47) A világ több mint 30 országában ismerik el Ilcsi néni és az Ilcsi Szépítő Füvek munkáját azzal, hogy használják a termékeit, s alkalmazzák az általa kifejlesztett kozmetikai kezeléseket. Mindenhol kuriózumnak számít a rendkívül nagy növényi tartalmú, jól azonosítható, a magyar sajátosságokat magába foglaló, magas hatóanyag-koncentrációjú Ilcsi professzionális natúr kozmetikum. Alábbiakban közöljük Molnár Ferenccel készült beszélgetésünket, valamint meghirdetjük promóciós sorsolásunkat, amelynek részleteit cikkünkben olvashatjátok.
VAM: Ha jól tudom Ön a kezdetektől, vagyis 1984-től részt vesz az Ilcsi cég működtetésében, édesanyja mellett. Reméljük Ilcsi néni is jó egészségnek örvend, s még sokáig aktívan dolgozhat szakmájában! Az utóbbi években mégis úgy tűnik, mintha Ön kezdené átvenni a stafétabotot. Jól érzékeljük? Molnár Ferenc: Jól érzékelik. A legfontosabb, hogy édesanyám, Ilcsi néni jó egészségnek örvend, s reméljük mi is, hogy ez sokáig így lesz még. Az ő háttérbe vonulása teljesen tudatos, miután betöltötte a 80. életévét. Sokaktól eltérően nem 60 körül, hanem 80 után kezdett el aktívan „nagymamáskodni” 6 unokája és 1 dédunokája örömére. Rendszeresen vannak programjai velük, s a nagyobbaknak igyekszik minél több élettapasztalatot is átadni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne tartaná a kezét a kozmetikus szakma ütőerén. Minden általam végzett munkát véleményez, s ha kell tanáccsal lát el. Egyébként én már a 70-s évek végétől segítettem a munkájában, s amikor az Ilcsi Szépítő Füvek megalakult, az operatív irányítás mindig is az én feladatom volt. A megalakulástól 15 éven át a továbbiakban csak figyeltem és tanultam tőle, ahogy a mai napig is teszem, de kb. 1998-99-től már önállóan is végeztem, az ő felügyelete mellett, szakma-, és termékfejlesztési munkákat. Az idő előrehaladtával ezek a feladatok, arányában egyre inkább az én hatáskörömbe csúsztak át, és 2005 után már teljes egészében én tervezem és irányítom a cég szakmai munkáját is.
VAM: Hogyan alakult ki az „Ilcsi bácsi” elnevezés? Ha jól tudom kozmetikusok adták Önnek… Molnár Ferenc: Így van! Kb. 10 évvel ezelőtt, a kozmetikusok kezdtek el így hívni, ami először egy kicsit furcsa volt, de ebből a szokásukból a kedvességet és a szakmai elismerést éreztem ki, s azóta már teljesen természetes számomra. VAM: Egyre növekszik az igény a natúrkozmetikumokra. Az Ilcsi cég termékeinek alapanyagait jelentős részben saját kertészeteikben termesztik meg, s azt a Biokontroll Hungária Kft. minősíti. Ennek ismeretében már szinte meg sem kellene kérdeznem, hogy törekednek-e a hazai alapanyagok beszerzésére. Molnár Ferenc: Valóban, a növényeink, a citromot és a narancsot kivéve (bár Pelikán elvtárstól kértem a magyar narancs termesztési receptjét, hátha nekünk sikerül), amik egyébként bio minősítésűek, minden növényünk magyar. Az ültetvényünkről kb. a növényeink 1/3-a kerül ki, ezeknek és az innen kikerülő növényeknek van Biokontroll-os minősítése. További 1/3-ot vásárolunk szintén bio minősítésű növénytermesztő gazdáktól, és a maradék 1/3 –ot vadon gyűjtjük hazánk területén, erdőkben, réteken, mezőkön, amik az EU-s törvények szerint szintén bionak minősülnek. Így tevődik össze a közel 100 növény, amivel jelenleg dolgozunk, de ez folyamatosan bővül. Továbbá törekszünk mindenben, hogy hazai legyen, például a tégelyeink, flakonjaink a saját szerszámainkkal, hazai műanyag iparosoknál készülnek, nem pedig a sokszor olcsóbb külföldi piacról szerezzük be, s ezzel is munkát adva a magyar iparnak. Ugyanígy érvényes ez a címkék, vagy különböző marketinges és szakmai anyagok gyártatására is. A minősítéseknél szeretném elmondani, hogy az Ilcsi 6-ból 6x lett Superbrands, míg az első MagyarBrands minősítésben a 100-as ranglistán a nagyon előkelő, 50. helyre sorolták az Ilcsit. A kész natúrkozmetikumainkat, a világ egyik legelismertebb és legtekintélyesebb, német székhelyű szervezetével a BDIH -val minősítetjük. Jelenleg közel 20 ilyen termékünk van, de ez folyamatosan bővül, azonban nagyon alapos, hosszadalmas és drága ez a folyamat, így türelem kell hozzá. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a BDIH nélküli natúrkozmetikumaink is a BDIH-s irányelvek alapján készülnek, hisz enélkül nem is tudnánk folyamatosan minősíttetni azokat.
VAM: Kezdve az alapanyag termesztésétől, a gyártáson át egészen a kozmetikusokig vajon hány embernek adhatnak munkát az Ilcsi kozmetikumok? Molnár Ferenc: Nos, készítsünk egy leltárt. Termesztés, gyűjtés, tégely- címke és egyéb gyártáshoz, marketinghez, oktatáshoz stb. mintegy 100 ember kell. A cégnél dolgozik 30 ember. A belföldi forgalmazásnál a 19 megyében és Budapesten, együttesen 80 ember érintett. Magyarországon kb. 4000 kozmetikus használja a termékeinket eltérő mértékben. A külföldi partnereinknél, közel 50 ország, a kereskedelemmel kb. 150 – ember foglalkozik. A külföldi kozmetikusok, akik az Ilcsit használják, szintén 4000 körül van. Ez, ha jól számolom, 8360 embernek ad részben, vagy teljesen munkát. Köszönöm a kérdését, mert eddig bele se gondoltam, s nem haragszik, büszkén ki is húztam magam. VAM: Hazánkat épp az Ilcsi cégnek köszönhetően – egyre gyakrabban aposztrofálják, mint „kozmetikusképző nagyhatalmat”. Pontosan milyen tények engednek erre a következtetésre? Molnár Ferenc: Magyarország rangja, a kozmetikus képzésben korábban is adott volt, Romániával és Lengyelországgal együtt. E három ország élen jár régóta a nemzetközi átlaghoz képest, a ma is működő érettségi utáni, kétéves képzési formában. Nagyon jó az elméleti, az alap és a gyakorlati oktatás is. Sajnos hazánkba is ”begyűrűzött„ a rossz „nyugati„ tendencia, s itthon is vannak már gyorstalpalók a kozmetikusképzésben is. Személyes és szavahihető szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a kozmetikusképzés igényli a 2 évet, érettségihez kötve. Mivel az emberi test legfontosabb szerve a bőr (erről beszélhetünk legközelebb, mert nagyon izgalmas téma), ezért gyors talpalós kozmetikusokra a csukám bőrét se bíznám, nemhogy az arcomét. Nyugati országokban, vagy az USA-ban vannak egy évnél rövidebb tanfolyamok, amelyek kozmetikus, fodrász, pedikűrös és manikűrös végzetséget adnak! Horror! Az Ilcsi cég jelentősen továbbfejlesztette a jó alapokon nyugvó magyar képzést, és valóban - édesanyámnak köszönhetően - kozmetikusképző nagyhatalom vagyunk. Erre jó példa, hogy az Ilcsi által szakmailag irányított kozmetikus iskolákba, kétszer nagyobb a jelenezők száma, mint az egyéb normál, de ugyanúgy kétéves iskolákba. Alátámasztja még, hogy Párizsban, az egyik legnagyobb, francia kozmetikus iskolában - egyedüli külföldiként és egyedüli natúrkozmetikumként - tananyag az Ilcsi, ahol egyébként 250 tanulót oktatnak. Édesanyám zsenialitására mi sem jellemzőbb, minthogy Judi Müller Oscar-díjas smink- és illatkreátor, azt nyilatkozta néhány évvel ezelőtt, hogy Ilcsikével egy baj van: megelőzte folyamatosan a korát 20 évvel. Még jó, hogy Könyves Kálmán megszüntette a boszorkányégetést, mert lehet, hogy édesanyám a máglyán végezte volna, sok fejlesztése miatt, akkora ellenállást váltott ki. Majd eltelt néhány év az adott felzúdulástól, s kiderült, hogy neki van igaza. VAM: Az internetet böngészve, az évek során mendemondák keringtek arról, hogy mely nemzetközi hírességek használták az Ilcsi szépítő füvek kozmetikumokat. Tudna nekünk néhányat példaként említeni? Molnár Ferenc: Az Ilcsi weben megtalálja például azokat a hírességeket, akik a Grammy-díj átadásakor kaptak Ilcsi, illetve ILIKE kozmetikumokat, s használják azóta is. Akit még konkrétan említenék, az Jackie Chan, aki szinte „eszi„ a fekete szappanunkat, annyit használja. Egyébként beszéltem erről néhány hete az m1-n, az Egészség ABC című műsorban. Az ő nevén futó kozmetikumokat is az Ilcsi gyártja. Én rendelkezem tőle kapott, kereskedelmi forgalomban nem kapható pólóval, és jackie-vel, amit csak az üzletfeleinek és barátainak ad.
VAM: Esetleg fűződik Jackie Chan megrendeléseihez egy kedves történet? Molnár Ferenc: Három éve Hong Kong-ban voltam, a Cosmoprof kozmetikai kiállításon az üzleti partnerem meghívására, s ha már mentem, vittem Jackie Chan-nek egy nagy adag fekete szappant. Nem volt Hong Kong-ban, mert filmet forgatott Új-Mexikóban. Csomagküldővel másnap megkapta az USA-ban. Két napra rá megjelent a személyi titkárnője, és csak azért repült át, hogy megköszönje a fekete szappant, és akkor kaptam a „Jackie Chan dublőr csapatának tagja” feliratú pólót Jackie Chan-tól. VAM: Mindig öröm számunkra, ha egy magyar cég, külföldön is sikereket ér el. Lehet arról tudni valamit, hogy mennyire ismertek és sikeresek a termékeik a nemzetközi vizeken? Az ILIKE, vagyis az Ilcsi kanadai és USA-beli márkaneve, a tengerentúlon is egyet jelent a minőséggel? Molnár Ferenc: 1996-ban exportáltunk először Szlovákiába. Jelenleg 45 országba szállítunk. Sikerességünket az is jelzi talán, hogy sok luxus spa-ban, wellness központban is a kozmetikák mellett, dolgoznak a mi natúrkozmetikumainkkal. Dubaiban például az elmúlt két évben az Ilcsi lett az év szalonja, mintegy 1000 közül kiválasztva! Az ILIKE néven forgalmazott Ilcsi, az USA-ban és Kanadában valóban a minőségi, egyedi tulajdonságokkal rendelkező prémiumkategóriás natúrkozmetikum. Pedig nagyon nehéz a verseny (persze hol könnyű), mert az ILIKE önmagával harcol. 2000-től 2005-ig, volt egy kanadai székhelyű partnerem, az USA-ra is. 2005-ben, miután felépült az Ilcsi hátán, lelépett egy nagyon nagy értékű szállítmánnyal, s megszüntettem a szerződést. Utólag már könnyű okosnak lennem, de erre vártak, és a szerződés megszűntének másnapján elkezdték hamisítani az Ilcsit, s a mai napig is kopíroznak. Még a termékneveket is ellopták, de volt idő, hogy a saját anyámat is! Tudni illik azt mondták, hogy Ilcsi néni az ő nagymamájuk. Bocsánat, de nem mondtam még, hogy ezt a szemétséget magyarok csinálják. Elnézést, de talán megérti, hogy nehéz indulat nélkül nyilatkozni erről a tényről. Hogy miért nem perelem? Mert se időm, se energiám, s legfőképp pénzem, amit erre fizessek ki, hosszú éveken át 10.000 km-re amerikai jogrendben. Majd a Jóisten lerendezi az ilyen szemétséget. Egyébként a két fiútestvérnek, akik csinálják e disznóságot, a szülei Budapesten élnek, s minden kozmetikai rendezvényen el kell viselnem, ahogy a képembe vigyorognak. Van egy magyar cég, aki segédkezik a hamisításban, függetlenül attól, hogy az USA-ban készül bérmunkában, az van rá írva, hogy – Made in Hungary. VAM: Ha megkérném önt arra, hogy emeljen ki egy Ilcsi kozmetikumot, amire a legbüszkébb, akkor melyiket választaná? Molnár Ferenc: Hú, nagyon nehéz, mert rögtön megsértődik a másik 140, de ha mégis, akkor az „Esemény előtti pakolás”. VAM: Miért? Molnár Ferenc: Megtestesít mindent, ami az Ilcsinek fontos, és erőssége. Ilyen a humor, ahogy a neve lett. Kb. 4o éve már kész volt, de nem volt neve. Nagyon széppé teszi az arcbőrt - keringés fokozó hatásának is köszönhetően - egy órán át erős bőrpír, majd egészséges rózsaszínes tónus marad meg napokig. Randevú előtt volt ajánlatos használni, hogy még szebb legyen a hölgy. Ugyebár ez a randevú végződött úgy, hogy az akkor is kapható Postikor nevű fogamzásgátló esemény utáni tablettára szükség volt. Kvázi van tabletta esemény után, van maga az esemény, amire szépülni kell előtte. Így lett az esemény előtti pakolás, szakmaiság és megbízhatóság szempontjából azóta is a legnépszerűbb termékeink egyike. Tudományos alap, hogy elsőként használta Ilcsi néni a magyar erős paprika kapszaicin tartalmát, s forradalmasította a bőrápolást. 2005-ben Szolcsányi professzor a kapszaicin kutatásáért kapott Széchenyi díjat, amely megerősítette Ilcsi néni elméletét. VAM: Mint cégvezető, milyen terveket dédelget a jövőre vonatkozóan. A kérdés különösen a termékfejlesztésre, valamint a nemzetközi piacokra vonatkozik. Általános vélemény, hogy a férfiak irányába fordultak a kozmetikai cégek. Önök is egyetértenek ezzel? Molnár Ferenc: A termékfejlesztés minden évben aktuális. Évente 3-5 db új termékkel lépünk a piacra, immáron 14 éve, a saját, Ilcsi Nemzetközi Kongresszus alkalmával. Azért is van, hogy 28 darabbal indultunk, s közel 150-nél tartunk. A nemzetközi piacon tovább szeretnénk növekedni. Az elmúlt egy év alatt 7 új külföldi partnerünk lett, és most 45-nél tartunk. A távolabbi cél, hogy öt éven belül 100 országot szeretnénk elérni, ahol az Ilcsivel dolgoznak. A férfiak valóban évek óta új célpont a kozmetikumok részéről az egész világon. Az elmúlt 5 évben, 8% -ról 40 %-ra emelkedett a bőrápolást igénylő férfiak aránya a fejlett országokban, így hazánkban is. Van, aki csak borotválkozás után csór egy kis krémet az asszonytól, aki persze reklamál a kozmetikusánál, hogy azt mondta, hogy az Ilcsi krémből 30 ml egy hónapig elegendő. Nem kalkulálták bele, hogy a párja is rájár a krémre. Hiúságból nem vallja be, hogy jól esik a bőrének az Ilcsi natúrkozmetikum. Sokan viszont rendszeresen járnak kozmetikusoshoz, teljes kezelésekre. Általános tapasztalat, hogy nagyon jó vendégek a kozmetikákban a férfiak, mert pontosak, szófogadóak, betartják az utasításokat, nem úgy, mint otthon. Teljesen normálisnak tartom az ilyen irányú igényt férfi társaim részéről, mert a mai kor követelménye a testkultúra ezen, kozmetikai ága. Szerintem a tiszteletadás egyik formája is, hogy családunk és munkahelyünk környezetében jólápoltan, arcunk és testünk bőrét karban tartva legyünk jelen. Az Ilcsi nem törekedett teljesen külön termékcsalád kialakítására a férfiaknak, mert a problémáik ugyanazok, mint a hölgyeké. Az androgén hormon erősebben van jelen, természetesen férfitársaimnál, s ez egy kissé durvább bőrt eredményez, de ez nem okoz gondot, egy jó Ilcsi kozmetikusnak, hisz biztos talál a közel 150 natúrkozmetikumunkból, az adott férfi bőr problémájának megoldására. Ez a lényeg, mert a mai kor emberének 80-85 % -ban (nőknek, férfiaknak ugyan úgy) van valamilyen kozmetikai kategóriába tartozó bőr problémája. Ez az Ilcsi küldetése: problémamegoldás mellékhatások nélkül. VAM: Mi a véleménye a magyar termékekről általában? Netán ön is törekszik előnyben részesíteni azokat a vásárlásainál? Molnár Ferenc: Abszolút a magyar termékekre törekszem, nem ritkán akkor is magyart veszek, ha drágább a külföldinél. Természetesen a silányt nem támogatom, és hulljon is ki a piacról, mert szemetet fölösleges gyártani. Sokszor volt már, hogy például a CBA-ban állok a tejtermékes hűtőpult előtt, s látom, szegény kis nyugdíjas nénike, remegő kézzel veszi le a francia tulajdonú cég tejföl termékét. Nem vagyok rest szólni neki, hogy ne azt vegye, mert a mellette lévő Jásztej, Mizo, Hajdútej, vagy CBA-s tejföl annyival olcsóbb, és legalább olyan jó, ha nem jobb, hogy 3 zsemle kijön a különbségből, s ez neki egy lakoma. Sajnos a reklámok agymosása miatt eszébe sem jut, hogy más márkát is vehetne. Egy szó, mint száz, a bóvlit leszámítva, mindig törekszem a magyar termék vásárlására. VAM: Köszönjük a riportot! Bízunk benne, hogy a jövőre vonatkozó tervei sikeresen megvalósulnak. (Forrás: VAM) (20 értékelés) Módosítás: (2011. december 31. szombat, 13:13) A Fáma Gyógykozmetikai és Vegyészeti Kft. által gyártott kiváló minőségű készítmények 100%-os Magyar Termékek.
Fáma kamillás és aloe verás kézkrémek Cégük 1986-ban alapíttatott, termékeik válogatott minőségű alapanyagokból és különlegesen tiszta vízből, ISO 9001:2009 tanúsított rendszerben készülnek. Termékeik kaphatóak Magyarországon és a környező országokban. Olyan biológiailag aktív anyagok gyártására törekednek, melyek segítik visszaállítani a szervezet eredeti működési egyensúlyát, védik és regenerálják azt. Készítenek munkavédelmi kézkrémeket, folyékony szappant, bőrelővédő krémet, különféle masszázskrémeket, arc-, kéz-, lábápolószereket, hidratáló krémeket, arc- és testápolókat. Gyártás során több terméküknél használnak alga, körömvirág, aloe vera, kamilla, alma vagy vörös szőlőlevél kivonatot. Legnépszerűbb készítményeik közé tartozik a Körömvirágos Antibakteriális folyékony szappan, a Körömvirág balzsam és a Familla kéz és testápoló krém. Hol kaphatóak? Cím: 1031 Budapest, Vizimolnár utca 6. (5 értékelés) Módosítás: (2011. február 22. kedd, 16:54) Gondoltad volna, hogy a Helia-D termékeinek titka egy titka a természetben, egy egyszerű, de sokak által kedvelt növény, a napraforgó szárában keresendő? Bár csaknem 30 év telt el a termék gyártásának elindulása óta, s a termékcsalád reklámozására fordított reklámösszegek is jelentősen csökkentek, a Helia_D továbbra is a minőségi magyar kozmetikum szimbóluma maradt.
Szász Endre által tervezett, korlátozott számban kapható Hollóházi-Helia-D tégely A Helia-D legenda A '80-as évek elején a magyar nézők egy tévéinterjúban megismerhettek egy kedves nénit, aki idős kora ellenére napraforgószárból készített saját krémjének köszönhetően, bámulatos módon megőrizte arcbőre frissességét, simaságát. Nedeczky néni megjelenése rendkívül meggyőző volt, így a Biogal Gyógyszergyár érdemesnek tartotta a krémet arra, hogy alapos laboratóriumi vizsgálatnak vesse alá. A vizsgálatok eredményei a gyógyszergyár felkészült kutatóit is gyorsan meggyőzték, így haladéktalanul megkezdték, egy napraforgószár-kivonaton alapuló testápoló termékcsalád kifejlesztését. A siker nem maradt el! A '80-as évek közepére a termékcsalád tagjainak száma meghaladta a harmincat, és éves szinten több millió doboz krémet vettek a vásárlók. Pár év múlva a krém az amerikai piacon is keresett termékké vált, miután a már akkor sem túl fiatal, magyar származású híresség, Gábor Zsazsa azt mondta egy interjúban, hogy a még akkor is szép bőrét a Helia-D-nek köszönheti. A rendszerváltozás viharos gazdasági eseményei, és a sorozatos tulajdonosváltások a Helia-D-t is megviselték, de a krém sohasem tűnt el a polcokról, és időtálló hatóanyagainak, igényes megjelenésének és hű vevőkörének köszönhetően, a fokozatosan elmaradó reklámtámogatás ellenére, csendben megőrizte jelentős piaci részesedését a magyar arckrémpiacon. 2004-ben egy magyar befektetői csoport elhatározta, hogy a Helia-D-ben megtestesülő számos találmányt és kutatási eredményt nem hagyja elveszni, és a Helia-D-t visszahelyezi az őt megillető helyre mind a hölgyek pipereasztalán, mind az illatszerboltok és drogériák polcain.
Növényi hatóanyagok A termékcsalád tagjainak közös jellemzője a növényi hatóanyagok használata volt. A fejlesztők ötletességét bizonyítja, hogy a termékcsalád védelmére összesen kilenc szabadalmi eljárást indítottak. A szabadalmak közül kiemelkedő jelentőségű az a magyar szabadalmi leírás, amely az első Helia-D termék előállításának alapjául szolgált. („Bőr-, és izomregeneráló hatású kozmetikai készítmény és eljárás annak előállítására.”) Ennek a leírásnak az újdonságát jól jellemzik az 1/19-21. sorában írtak: A 2/12-18. sorokban a találmány szerint készített termék eredményes használatáról írnak: „… a szár főzetének, mint hatóanyagnak az a meglepő hatása van, hogy az emberi testfelületre való felvitele nagymértékben visszaadja az ernyedt bőr és izom rugalmasságát. Ezáltal igen eredményesen alkalmazható a bőr ránctalanítására.”
De mi a napraforgószár titka? A napraforgó különleges növény, ugyanis a szár tömegéhez arányítva igen nehéz virág/termés tányért tart meg anélkül, hogy eltörne, s emellett olyan hajlékony, hogy követni képes a Nap irányát és a sejtek mindezen folyamatok közben nem károsodnak. Az anyag, aminek ezt a rugalmasságot a napraforgószár köszönheti, az auxin. A rugalmasság és a szilárdság a fiatal bőr alapvető tulajdonsága, s az auxin a fehérjeszintézis szabályozásán keresztül lényegét tekintve ugyanazt képes biztosítani az emberi bőrnek, mint a napraforgószárnak. A gyakorlati megvalósítás során a napraforgószár kivonatát tartalmazó termékekre úgy tekinthetünk, mint a bőr rugalmasságát biztosító kollagén és elasztin rostok képződését - a fehérjeszintézis auxin általi serkentése útján - elősegítő anyagokra, amelyek egyúttal a mimikai izmok rugalmasságát is fokozzák, és a bőr ráncosodását, petyhüdtségét csökkentik. Milyen kategóriában kapható Helia-D termék? Arckrémek, arctisztítótejek, tonikok, testápolók, kézkrémek, tusfürdők Hol vásárolhatóak meg ezek a kiváló magyar kozmetikumok? Drogériákban, patikákban, hiper- és szupermarketekben országszerte (15 értékelés) Módosítás: (2011. január 27. csütörtök, 17:52) Fűben, fában, kőben orvosság. Hangzik a kissé kibővített bölcsesség. Vajon van-e tudományos alapja? Jelen ismereteink szerint az élet kialakulásában az ismert 87 természetes elem közül 28 játszik döntő szerepet. A Tokaji-hegység 10-12 millió évvel ezelőtti vulkanizmusa mindhárom csoport elemeit felhalmozta, elterítette a hegység területén. A lezajlott vulkáni, utóvulkáni folyamatok révén a földkéreg 30-35 km-es mélységéből kiszabaduló vulkáni olvadékanyag a felszínre hozta azokat a kémiai elemeket, melyek az ősi Föld felszínén 3-3,5 milliárd évvel ezelőtt a földi élet természetes környezetét, és egyben bölcsőjét adták. Az 1984-ben alakult Geoproduct Kft. azt tűzte ki célul, hogy az élő szervezeteket olyan természetes anyagokkal lássa el, amelyeknek mellékhatásai nincsenek, de biztosítják a salakanyagok eltávolítását, az immunrendszer stabilitását, és a vezénylő nyomelemek bevitelét. Ezeket az anyagokat a földkéregben, a kőzetekben, ásványokban találták meg. Enterális gyógyporok, fogporok, hintőporok, ásványi dermatológiai paszták, speciális fürdősók segítenek kivédeni az emésztési, az izületi, a nőgyógyászati, a fogászati és a dermatológiai panaszokat. Az ásványok gyógyhatásai a közvetlen alkalmazás mellett közvetve is kifejthetők. Így a talajok ásványos kezelése, a növények permetezése és növényvédelme, valamint az állatok takarmányozása és tartása megfelelő és célorientált minőségű ásványi készítményekkel, hozzájárulhat ahhoz, hogy a táplálkozási lánc végén álló ember - a káros civilizációs hatásokat kivédve - jól érezze magát ezen a földön.
Thetis fürdősók és tusfürdők A sós fürdő jó hatással van az izületi- és mozgásszervi panaszokra, bevált egyes nőgyógyászati problémák és felfázás esetén is. Segíti a kötőszöveti duzzanatok és ödémák felszívódását. Javítja a vérkeringést, nyugtatóan hat az idegrendszerre. A Kárpáti Őstenger sós párája az Ön fürdőszobájában! Gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítmény. Nyomelemtartalmú, adszorbciós ásványi eredetű anyag. Emésztőrendszeri panaszok, neurotikus és fertőzéses eredetű hasmenés, puffadás, gyomorégés kezelésére. Jobb közérzet, nagyobb vitalitás! Fluormentes, természetes ásványi alapanyagú fogpor a fog és az íny ápolására. Mindenféle adalékanyagtól mentes, natúr készítmény a fog és az íny ápolására. A természetes anyagokat előnyben részesítőknek. Az adalékanyagokra érzékenyek, allergiások számára különösen ajánlott.
Tokaj-Hegyaljai zeolitos vulkáni talajon termett gyümölcsökből és cukorból, nagyszüleink receptje alapján készített finomságok. Hozzáadott aromák és tartósítószer nélkül.
Hol kapható? Mediline Üzletház, Herbaház, országszerte a drogériákban és patikákban. (5 értékelés) Módosítás: (2011. január 26. szerda, 14:02) A világ több mint 30 országában ismerik el Ilcsi néni és az Ilcsi Szépítő Füvek munkáját azzal, hogy használják a termékeit, s alkalmazzák az általa kifejlesztett kozmetikai kezeléseket. Mindenhol kuriózumnak számít a rendkívül nagy növényi tartalmú, jól azonosítható, a magyar sajátosságokat magába foglaló, magas hatóanyag-koncentrációjú Ilcsi professzionális natúr kozmetikum. A névadó Ilcsi néni már 50 éve tevékenykedik a szakmában. Ennek első évtizedei meglehetősen nehéz körülmények között teltek, de később fáradozásai meghozták gyümölcsüket. 1984-ben lehetőség nyílt arra, hogy Ilcsi néni fiával, Molnár Ferenccel családi vállalkozást indítson. Anno 28 termékkel kezdték el tevékenységüket, mára ez a szám 140-re emelkedett. Nem csak kozmetikumokban jeleskedett Ilcsi, 1988-ban készült el a tapasztalatai alapján megálmodott „Kispofozó”, más néven Mini Face Lifiting elektrokozemtikai berendezés. Néhány évvel a rendszerváltás után elkezdődtek azok a díjmentes tanfolyamok, amelyek a jövő kozmetikus-generációjának képzését alapozták meg. Az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. első külföldi megrendelését 1996-ban kapta. 1999-ben Ilcsi nénit a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért. A gyártó 2004 óta évről-évre töretlenül megkapja a Superbrands díjat. 2006-ban nyílik meg Dubaiban egy exkluzív Ilcsi szalon, 2008-ban pedig akkreditálják a cég saját bioültetvényét.
Ma már 30 országában ismerik el Ilcsi néni munkáját azzal, hogy használják termékeit. A világ minden táján igazi magyar különlegességnek számít ez a magas növényi tartalmú, hazánk sajátságait is magában hordozó natúr kozmetikumcsalád.
Az Ilcsi termékeket Kanada és az USA területén ILIKE néven forgalmazzák. Hazánkban ezek a kozmetikumok nem kaphatóak üzletekben, drogériákban. Nyilván az Ilcsi filozófia része lehet, hogy csak szakemberektől, „Ilcsi kozmetikusoktól” lehet megvásárolni ezeket a kiváló minőségű termékeket. A cég honlapján értékes leírások olvashatóak valamennyi, a termékek elkészítéséhez felhasznált gyógynövényről. A palettát átolvasva egyértelműen kijelenthetjük, hogy nincs olyan kozmetikai cikk, amelyre Ilcsi ne kínálna alternatívát. Magam sem kezdenék bele ezek felsorolásába, inkább ajánlom figyelmetekbe a honlap Termékek menüpontját.
Az Ilcsi termékek kizárólag szakmailag felkészült kozmetikusokon, tanácsadókon keresztül vásárolhatóak meg, ezzel is garantálva, hogy a felhasználók, a bőrtípusuknak megfelelő kozmetikumot kapják meg. (9 értékelés) Módosítás: (2011. február 22. kedd, 09:54) |
|
|
- Sunfleur kozmetikumok - világszínvonal testközelben
- Lorin - a legolcsóbb és a legjobb
- SALVUS kozmetikumok
- Danodent, Herbária Cserszömörcés, Naturland Herbal
- Tulasi - biológiailag lebomló kozmetikumok
- Bokk Paper, Merci- Magyar, higiéniai papírtermékek
- Dr Kelen – környezettudatos kozmetikumok
- Wet Wipe – A törlőkendők szakértője






A hétköznapok rohanó világában néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy eltűntek a régi jó magyar termékek. Ilyenkor előtörnek a nosztalgikus érzelmek és a vágy, hogy milyen jó lenne, ha ismét levehetnénk a boltok polcairól a régi kedvencünket. A kézkrémre, amely évtizedeken keresztül ápolta a magyar társadalom munkától megfáradt kezét, nem kell nosztalgiával visszagondolni, hiszen az – bár ezt csak kevesen tudják - a mai napig kapható.
A
A XX. század elején újabb jelentős szereplővel bővült a hazai kozmetikumokat gyártók köre. Baeder Hermann külföldön tanulta az illatszerészet és a szappanfőzés tudományát, de 1908-ban Budapesten nyitotta meg illatszer-laboratóriumát. A vállalkozás kezdeti sikereit az első világháború szakította meg, tulajdonosa is bevonult. Hazatérve a háborúból 1918-ban azonban újabb vállalkozást alapított, Baeder Illatszer Rt. néven. Nem sokkal később született a mára jól csengő új márkanév. A gyártulajdonos Baeder Hermann gyermekét ugyanis történetesen Carolának hívták, de mivel a kislány még nem tudta helyesen kiejteni a saját nevét, amikor magáról beszélt, egyre csak azt hajtogatta: “kaola, kaola”. Az apa pedig ellenállhatatlannak érezve lánya szójátékát, róla nevezte el az új termékcsaládot: megszületett a CAOLA márkanév.
Létrejött a szocialista Magyarország mára nosztalgikus emlékeket idéző vegyipari mamutvállalata, amelynek legendás termékei közt volt például a Baba- és a Gabi termékcsalád, illetve licensz alapján szintén itt gyártották a Nivea- és az Axe termékeket is. A rendszerváltozást követő privatizációk, valamint a multinacionális kozmetikai cégek magyarországi térnyerése nyomán a Caola piacvezető helyzete gyökeresen megváltozott az 1990-es években. 1999-ben az EVM Rt. vásárolta meg a Caola márkanevet, míg a Caola-Alfa Zrt. vitte tovább a kozmetikai portfólió megmaradt márkáit.
A Caola Zrt. jelenlegi termelési értéke meghaladja az egymilliárd forintot, termékpalettáján borotválkozó szerek, test-és hajápoló készítmények, illatosítók, dezodorok, aeroszolos készítmények, fertőtlenítő szerek, háztartási tisztító szerek és inszekticidek is szerepelnek. A Budapest XI. kerületében működő gyár versenyképességét a modernizált technológiáinak és annak a szellemi bázisnak köszönheti, melyet több évtizedes alapokon folyamatosan épít, mindvégig megőrizve azt a tradíciót melynek lényege a tisztesség, hűség és minőség.

















