Gondoltad volna, hogy a Helia-D termékeinek titka egy titka a természetben, egy egyszerű, de sokak által kedvelt növény, a napraforgó szárában keresendő? Bár csaknem 30 év telt el a termék gyártásának elindulása óta, s a termékcsalád reklámozására fordított reklámösszegek is jelentősen csökkentek, a Helia_D továbbra is a minőségi magyar kozmetikum szimbóluma maradt.

Szász Endre által tervezett, korlátozott számban kapható Hollóházi-Helia-D tégely
A Helia-D legenda
A '80-as évek elején a magyar nézők egy tévéinterjúban megismerhettek egy kedves nénit, aki idős kora ellenére napraforgószárból készített saját krémjének köszönhetően, bámulatos módon megőrizte arcbőre frissességét, simaságát. Nedeczky néni megjelenése rendkívül meggyőző volt, így a Biogal Gyógyszergyár érdemesnek tartotta a krémet arra, hogy alapos laboratóriumi vizsgálatnak vesse alá. A vizsgálatok eredményei a gyógyszergyár felkészült kutatóit is gyorsan meggyőzték, így haladéktalanul megkezdték, egy napraforgószár-kivonaton alapuló testápoló termékcsalád kifejlesztését. A siker nem maradt el! A '80-as évek közepére a termékcsalád tagjainak száma meghaladta a harmincat, és éves szinten több millió doboz krémet vettek a vásárlók. Pár év múlva a krém az amerikai piacon is keresett termékké vált, miután a már akkor sem túl fiatal, magyar származású híresség, Gábor Zsazsa azt mondta egy interjúban, hogy a még akkor is szép bőrét a Helia-D-nek köszönheti.
A rendszerváltozás viharos gazdasági eseményei, és a sorozatos tulajdonosváltások a Helia-D-t is megviselték, de a krém sohasem tűnt el a polcokról, és időtálló hatóanyagainak, igényes megjelenésének és hű vevőkörének köszönhetően, a fokozatosan elmaradó reklámtámogatás ellenére, csendben megőrizte jelentős piaci részesedését a magyar arckrémpiacon.
2004-ben egy magyar befektetői csoport elhatározta, hogy a Helia-D-ben megtestesülő számos találmányt és kutatási eredményt nem hagyja elveszni, és a Helia-D-t visszahelyezi az őt megillető helyre mind a hölgyek pipereasztalán, mind az illatszerboltok és drogériák polcain.

Növényi hatóanyagok
A termékcsalád tagjainak közös jellemzője a növényi hatóanyagok használata volt. A fejlesztők ötletességét bizonyítja, hogy a termékcsalád védelmére összesen kilenc szabadalmi eljárást indítottak. A szabadalmak közül kiemelkedő jelentőségű az a magyar szabadalmi leírás, amely az első Helia-D termék előállításának alapjául szolgált. („Bőr-, és izomregeneráló hatású kozmetikai készítmény és eljárás annak előállítására.”) Ennek a leírásnak az újdonságát jól jellemzik az 1/19-21. sorában írtak:
„Olyan bőr- és testápoló szer azonban, amely az emberi bőr és izom rugalmasságát állítaná helyre, eddig nem volt ismeretes”.
A 2/12-18. sorokban a találmány szerint készített termék eredményes használatáról írnak:
„… a szár főzetének, mint hatóanyagnak az a meglepő hatása van, hogy az emberi testfelületre való felvitele nagymértékben visszaadja az ernyedt bőr és izom rugalmasságát. Ezáltal igen eredményesen alkalmazható a bőr ránctalanítására.”
Nézz további Helia-D videókat Youtube videócsatornánkon!
De mi a napraforgószár titka?
A napraforgó különleges növény, ugyanis a szár tömegéhez arányítva igen nehéz virág/termés tányért tart meg anélkül, hogy eltörne, s emellett olyan hajlékony, hogy követni képes a Nap irányát és a sejtek mindezen folyamatok közben nem károsodnak. Az anyag, aminek ezt a rugalmasságot a napraforgószár köszönheti, az auxin. A rugalmasság és a szilárdság a fiatal bőr alapvető tulajdonsága, s az auxin a fehérjeszintézis szabályozásán keresztül lényegét tekintve ugyanazt képes biztosítani az emberi bőrnek, mint a napraforgószárnak. A gyakorlati megvalósítás során a napraforgószár kivonatát tartalmazó termékekre úgy tekinthetünk, mint a bőr rugalmasságát biztosító kollagén és elasztin rostok képződését - a fehérjeszintézis auxin általi serkentése útján - elősegítő anyagokra, amelyek egyúttal a mimikai izmok rugalmasságát is fokozzák, és a bőr ráncosodását, petyhüdtségét csökkentik.
Milyen kategóriában kapható Helia-D termék?
Arckrémek, arctisztítótejek, tonikok, testápolók, kézkrémek, tusfürdők
Hol vásárolhatóak meg ezek a kiváló magyar kozmetikumok?
Drogériákban, patikákban, hiper- és szupermarketekben országszerte
( 0 Votes )





